Laborcsomagok
Születéstől fogva előfordulnak olyan kórállapotok, melyek kivizsgálásának, követésének vagy éppen kizárásának elengedhetetlen velejárója a laboratóriumi vizsgálatok elvégzése. Ezekbe beletartoznak vérvizsgálatok, vizeletvizsgálatok és székletvizsgálatok is. Az alábbiakban részletezünk olyan laboratóriumi vizsgálati csomagokat, melyek elvégzését a szülők is kérhetik a leírt javaslatok alapján, hiszen azokat a leggyakoribb panaszokhoz, tünetekhez, élethelyzetekhez társítottan állítottuk össze.
A labor csomagok között nem szerepelnek a testnedvek vizsgálatai (orrváladék, torokváladék, hüvelyváladék). Ezek elvégzését előzetes orvosi vizsgálat alapján javasoljuk, illetve több vizsgálat elérhető Intézetünkben úgynevezett diagnosztikus gyors teszt formájában. Utóbbiak a vizit alkalmával maximum 15 perc alatt értékelhető eredményt adnak, felgyorsítva és megalapozottá téve a kórisme felállítását.
Az alábbi vérvételek előtt lehetőséget biztosítunk a szúrás helyének előzetes érzéstelenítésére. Ez kb. 30-60 perces előkészítést igényel, ezért ezt a vérvételek kivitelezése kapcsán figyelembe kell venni, ezért kérjük az ilyen igényt előre jelezni. Fontos megjegyeznünk, hogy az előzetes érzéstelenítés nem jelenti azt, hogy egy kisebb gyermek nem fog sírni a vérvétel során. Ez azonban nem azért van, mert nem hatásos az érzéstelenítés, hanem a gyermek pszichés ellenállását, esetleges tiltakozását nyilvánvalóan nem befolyásolja.
Kollégáink a legkisebb korosztály vérvételében járatos tapasztalt szakemberek, akik igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a beavatkozás ne járjon kellemetlen élménnyel.
Laboratóriumi vizsgálati csomagok
Gyakran találkozunk a mindennapi gyakorlatban olyan megkeresésekkel, melyek során a szülők is érzik, hogy szerencsére nincs nagy baj a gyermekükkel, de azért a korábbi időszakhoz képest történtek változások. Ilyenek lehetnek például, hogy valamelyest csökkent a gyermek étvágya, kissé betegesebb a korábbihoz képest, fizikai és szellemi teljesítőképessége visszaesett a megszokotthoz viszonyítva. Esetükben az ún. „kis rutin” vizsgálatok segítségével feltérképezhető a vörösvérsejtek, fehérvérsejtek, vérlemezkék mennyisége, minősége, a vizelet vizsgálati paraméterei, a májfunkció, vesefunkció, az ion- és vasháztartás esetleges eltérései.
"Kis rutin" Laborcsomag
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Karbamid, Kreatinin, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Teljes Vizelet
Amennyiben a fent leírt tünetek markánsabbak, illetve szélesebb képet kívánunk kapni a leggyakoribb laborparaméterekről, akkor szoktuk javasolni az úgynevezett „nagy rutint”. Ennek során az imént részletezett vizsgálatok kibővítésén túl információt kapunk a hasnyálmirigy működéséről, a vérzsírok szintjéről és a pajzsmirigy stimuláló hormon szintjéről is.
"Nagy rutin" Laborcsomag
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, Vércukor, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, Amiláz, Lipáz, CK, Húgysav, Koleszterin, Triglicerid, HDL koleszterin, LDL koleszterin, TSH, Teljes Vizelet
Műtét előtti kivizsgálás
A különböző sebészeti, fül-orr-gégészeti beavatkozások előtt az érzéstelenítés, altatás és a beavatkozás kockázati tényezőinek minimalizálása érdekében előzetes laborvizsgálatokat is szoktak kérni a kollégák, melyek azon túl, hogy átfogó képet nyújtanak a szervezet működéséről, a normális véralvadás paramétereiről is tájékoztatást adnak.
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, Vércukor, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, Amiláz, Lipáz, CK, Húgysav, aPTI; Prothrombin (PTI, INR); fibrinogén, TI, Teljes Vizeletű
Műtét előtti kivizsgálás + vércsoport meghatározás ellenanyagszűréssel
Amennyiben a műtéti beavatkozás mértéke nagyobb vérvesztést eredményezhet vagy nagyobb a jelentősebb vérvesztés kockázata, akkor szükséges a műtét előtt vércsoport meghatározással és ellenanyagszűréssel felkészülni arra, hogy esetlegesen vérkészítmény adására is sor kerülhet.
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, Vércukor, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, Amiláz, Lipáz, CK, Húgysav, aPTI; Prothrombin (PTI, INR); fibrinogén, TI, Teljes Vizelet, Vércsoport meghatározás ellenanyagszűréssel
„Sárga csomag” Elhúzódó újszülöttkori sárgaság esetén javasolt vizsgálatok
Az újszülöttek bőrének sárgasága nagyon gyakori, az esetek többségében magától megszűnő eltérés. Amennyiben a sárgaság két héten túl is fennáll, akkor mindenképpen tisztázni kell annak eredetét, illetve, hogy igényel-e további vizsgálatokat, beavatkozásokat. Az újszülöttkori sárgaságról bővebben itt olvashat:
Tartalma: Teljes vérkép, Teljes Vizelet, CRP, Direkt Bilirubin, Indirekt Bilirubin, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Összfehérje, Albumin, Na, K, Ca, Cl, Vércukor, aPTI, INR, Thrombin idő (TI),
„Picúr csomag” Koraszülött babák számára javasolt laborvizsgálatok
Koraszülött babák alkalmazkodási a méhen kívüli élethez nehezítettebb az érett újszülöttekéhez képest, szerveik, szervrendszereik működése fejletlenebb, mint az időre születetteké. Gyakrabban alakul ki esetükben sárgaság, és mivel kisebb vasraktárakkal születnek, ezért korábban és gyakrabban lép fel náluk vérszegénység is. A koraszülött babák esetében a fentiek miatt utánkövetéskor és panaszok esetén az alábbi, koraszülött csomagban szereplő vizsgálatokat tanácsos elvégeztetni.
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, Teljes Vizelet
„Pocak csomag” Elhúzódó hasfájás, elhúzódó vagy gyakori hasmenés esetén javasolt vizsgálatok
Az egyik leggyakoribb krónikus panasz gyermekkorban a hasfájás. Kellemetlen mivoltán túl jelentősen befolyásolja a gyermek mindennapi közérzetét, viselkedését, étvágyát. Az esetek döntő többségében nem szervi eredet húzódik meg a panaszok mögött, hanem lelki tényezők, de természetesen ezt bizonyosan csak akkor jelenthetjük ki, ha az előbbieket kizárjuk. A szervi kóreredetre utalhat, ha a gyermek éjszaka is felébred a fájdalomra és/vagy elhúzódó, illetve gyakorta fennálló hasmenést tapasztalnak. Előfordulhat, hogy a panaszok kifejezetten bizonyos ételek fogyasztását követően jelentkeznek.
Tartalma: Teljes Vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Totál Bilirubin, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, Vércukor, TSH, Se IgA, EMA, Transzglutamináz elleni antitest IgG és IgA , Nutritív panel, Teljes Vizelet + Vizelet amiláz, Yersinia agglutinációs vizsgálat, p-ANCA, ASCA
Széklet: baktérium, parazita, protozzon, vér, Calprotectin
„Buksi csomag” Elhúzódó fejfájásra panaszkodó gyermek javasolt laborvizsgálatai
Az elhúzódó fejfájás is a mindennapokat megkeserítő panasz egy gyermek életében. A hasfájáshoz hasonlóan lehet ez is ún. szomatizációs jelenség, vagyis lelki eredetű problémák testi tünetben történő megnyilvánulása. Emellett azonban számos megbetegedés kísérő jelensége lehet. Laboratóriumi paraméterek eltérései is útbaigazíthatnak bennünket a kóreredet megtalálásához, ezért ilyen esetekben a „Buksi csomag” vizsgálatai javasoltak.
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, Vércukor, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, Húgysav, Koleszterin, Triglicerid, HDL koleszterin, LDL koleszterin, TSH
„Gyengécske csomag” Tartósan fáradékony gyermek, étvágytalan gyermek kivizsgálásához
Ezt a laboratóriumi csomagot azoknak a gyermekeknek a kivizsgálásához ajánljuk, akik vezető tünete a tartós fáradékonyság és étvágytalanság, különösen úgy, hogy az a mindennapi leterheltségükkel nincs összefüggésben. Fáradékonyságuk mind fizikai, mind szellemi igénybevételkor előfordulhat.
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, Vércukor, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, TSH
„XL testalkat csomag” Elhízott gyermek javasolt laborvizsgálatai
Magyarországon is jelentős mértékű a gyermekeket érintő túlsúly. Következményei hosszútávon tartós egészségkárosodáshoz vezetnek, melyek leggyakoribb képviselői a szív- érrendszeri megbetegedések, magas vérnyomás, cukorbetegség, mozgásszervi megbetegedések. Nagyon fontos, hogy megelőzzük ezeket a hosszútávú és tartós gyógyszerszedést igénylő kórállapotokat. Éppen ezért fontos követni túlsúly esetén az „XL testalkat csomag” paraméreit.
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, Vércukor, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, Húgysav, Koleszterin, Triglicerid, HDL koleszterin, LDL koleszterin, TSH
„Pajzsmirigy csomag” A pajzsmirigy funkcióját és annak megbetegedését jelző vizsgálatok
A pajzsmirigy az anyagcsere szabályozásban fontos szerepet betöltő szerv. A normálistól eltérő működése – legyen az akár túlműködés vagy alul működés – számos panaszt, tünetet eredményez. A szerzett pajzsmirigyfunkció csökkenés főleg serdülőkorban és lányoknál szokott előfordulni. Kezdetben a pajzsmirigy duzzanata tűnhet fel, de a hormonhiány jelei kevésbé észlelhetők.
Túlműködés esetén kezdetben a gyermek hangulati labilitása, ingerlékenysége, iskolai teljesítményének hanyatlása tűnhet fel. A gyermek testsúlya jó étvágy mellett csökkenhet, izzadékonyságra panaszkodik. Szívműködése szaporább, melyet heves szívdobogásként élhet meg. Csökken a meleggel szembeni tűrőképesség, és gyakoriak a hasmenéses panaszok. A gyermek tenyere nyirkos, kinyújtott ujjakon finom remegés látható. Jellemző lehetnek a betegség szemtünetei is: ritka pislogás, tág szemrés. Lefelé tekintéskor a felső szemhéj elmarad, a szembogár felett a szemfehérje kilátszik.
Tartalma: Anti-TG, ATPO, TSH, TRAK, TG, fT3, fT4
„Beteges csomag” Visszatérő, gyakori betegségek során első körben javasolt vizsgálatok
Nincs frusztrálóbb érzés egy szülő számára, mint azzal szembesülni, hogy gyermeke szinte folyamatosan beteg. Alig gyógyul ki az egyik kórságból, már jön is a másik. Ezek hátterében nagyon gyakran természetes élettani okok állnak, hiszen az immunrendszer évek alatt éri el a felnőttkori működési szintet. Számos anatómiai sajátosság (pl. nagy orrmandula, szűk légutak) is szerepet játszik a betegségekre való hajlamban, azok elhúzódásában. Persze vannak a védekezőrendszernek olyan veleszületett vagy szerzett zavarai, amelyek a korátlaghoz képest valóban gyakoribb, elhúzódóbb, és esetenként súlyosabb lefolyással járó megbetegedéseket eredményeznek. Első körben az alábbi laboratóriumi vizsgálatok javasoltak egy betegesebb gyermek esetén. Amennyiben ezen paraméterek eltérései, illetve azok korrekciója sem eredményez javulást, akkor mindenképpen immunológusi szakorvosi és speciálisabb immunológiai vizsgálatok javasoltak.
Tartalma: Teljes vérkép, Na, K, Ca, Cl, Mg, P, Összfehérje, Albumin, Vas, Ferritin, Transzferrin, Transzferrin szaturáció, CRP, Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, Vércukor, SGOT, SGPT, GGT, ALP, LDH, Karbamid, Kreatinin, IgG, IgM, IgA, D-vitamin szint, Teljes Vizelet
Tejcukorérzékenység (laktózintolerancia) kivizsgálása gyermekkorban – részletes összefoglaló
A gyermekkori tejcukorérzékenység (laktózintolerancia) kivizsgálása egy strukturált, több lépésből álló folyamat, amely célja a tejcukor emésztésének zavara miatti panaszok azonosítása, a diagnózis megerősítése, valamint a háttérben álló állapot (pl. primer vs. szekunder laktózintolerancia) tisztázása.
- Részletes kórelőzmény felvétele
- Tünetek jellege és időzítése: puffadás, hasi fájdalom, hasmenés, bélgázosság, esetleg hányinger, főként tejtermék fogyasztása után.
- Tünetek megjelenési ideje: hány perccel vagy órával a tejtermék után jelentkezik?
- Táplálkozási előzmények: anyatejes, tápszeres táplálás, bevezetett ételek, korábbi tejfogyasztási tolerancia.
- Családi anamnézis: előfordult-e laktózintolerancia vagy gyulladásos bélbetegség a családban?
- Egyéb betegségek: cöliákia, gastroenteritis, antibiotikum szedés (szekunder forma lehetősége).
- Fizikális vizsgálat
- Testsúly, testmagasság, fejlődési görbék (elmaradás jelei)
- Hasi érzékenység, meteorizmus
- Bőr- és nyálkahártya státusz (dehidráció, malnutríció jelei)
- Elsődleges diagnosztikai lépések
a) Táplálkozási próba (eliminációs és visszaterheléses teszt)
- Laktózmentes diéta 1–2 hétig → panaszok megszűnése várható.
- Laktóz visszaterhelés (tejtermék bevezetése) → tünetek visszatérése.
- Megfigyelés: klinikailag erősítő, de nem objektív módszer.
b) Hidrogén kilégzési teszt (H₂-kilégzési teszt)
- Arany standard, 4–5 éves kor felett alkalmazható.
- A laktóz lebontása során keletkező H₂ a véráramon át a tüdőbe kerül, kilégzéssel mérhető.
- Pozitív teszt: ≥20 ppm növekedés a kiindulási értékhez képest.
- Genetikai vizsgálat (LCT gén C/T-13910 polimorfizmus)
- Kimutatja a primer laktáz non-persistencia genetikai hajlamát.
- Hasznos, ha a gyermek nem tud együttműködni a H₂-teszttel, vagy ha krónikus emésztési zavar háttere tisztázandó.
A felnőttkori laktózintoleranciára való genetikai hajlamot jelzi, de nem igazolja biztosan a kapcsolatot az aktuális panaszok és a laktózintolerancia között.
Megjegyzés
- Fontos elkülöníteni a laktózintoleranciát a tejfehérje-allergiától, mivel a kettő eltérő patomechanizmusú és kezelést igényel.
- Az önálló diétás próba (tejmentes étrend) csak átmenetileg javasolt orvosi kontroll nélkül, mert tápanyaghiányhoz vezethet.
IDŐPONTFOGLALÁS
Gyermekkori fruktózintolerancia kivizsgálása (gyümölcscukor intolerancia vizsgálat)
- Indikációk
- Gyakori puffadás, hasi fájdalom, hasmenés, bélgázosság főként gyümölcs vagy fruktóztartalmú étel fogyasztása után
- Ismétlődő, nem specifikus hasi panaszok
- Irritábilis bél szindrómára gyanús esetek
- Kórtörténet és tünetek
- Fruktóz-, gyümölcs- vagy cukortartalmú ital fogyasztását követő panaszok
- Családi előfordulás (ritka öröklődő forma: herediter fruktózintolerancia, de ez már kora gyermekkorban súlyos tüneteket okoz)
- Táplálkozási napló értékelése
- Fizikális vizsgálat
- Növekedési paraméterek (testsúly, testmagasság)
- Hasi meteorizmus, érzékenység
- Elégtelen tápláltság jelei
- Diagnosztikai lépések
4.1. Hidrogén kilégzési teszt – standard eljárás
- Fruktóztartalmú oldat elfogyasztása után rendszeres időközönként kilégzési H₂-szintek mérése
- Diagnosztikus, ha ≥20 ppm H₂-emelkedés a kiinduláshoz képest legalább 2 mérési ponton
4.2. ESPGHAN ajánlás szerinti fruktóz adagolás
- 0,5 g fruktóz / testtömeg-kg
→ maximum 25 g - Oldás: kb. 200 ml vízben
- Elfogyasztás: 5 percen belül
IDŐPONTFOGLALÁS
Laktulóz kilégzési teszt gyermekeknél
- Indikációk
- Visszatérő hasi fájdalom, puffadás, hasmenés vagy székrekedés
- Irritábilis bél szindróma gyanúja (IBS)
- Krónikus haspuffadás, étvágytalanság
- Gyanú bélflóra egyensúlyzavarra (SIBO = small intestinal bacterial overgrowth)
- Laktóz/fruktóz kilégzési teszt negatív, de panasz fennáll
- Kórelőzmény és fizikai vizsgálat
- Antibiotikumhasználat, fertőzések, ételintoleranciák, lassú gyarapodás
- Fizikális: puffadt has, hasi érzékenység, növekedési görbék
- Laktulóz kilégzési teszt szerepe
- Nem felszívódó diszacharid, mely a vékonybélen áthalad, majd a vastagbélben fermentálódik
- A korai H₂- és CH₄-emelkedés (20 ppm-nél nagyobb) vékonybél bakteriális túlnövekedésre utal
- ESPGHAN-ajánlás szerinti vizsgálati paraméterek
Adagolás:
- Laktulóz adagja: 10 g gyermekeknél (általában fix adag)
- Kisgyermekeknél: 0,5 ml/ttkg (max. 10 ml = kb. 10 g)
- Oldás: 150–200 ml vízben
Kilégzési mintavétel:
- Időpontok: 0, 15, 30, 45, 60, 75, 90, 105, 120 perc
- Mérendő gázok: hidrogén (H₂) és (ha lehetséges) metán (CH₄)
- Pozitív teszt kritériumai (SIBO-ra):
- H₂ emelkedés ≥20 ppm az alapértékhez képest 60 percen belül
- VAGY CH₄ ≥10 ppm bármikor
- VAGY kombinált emelkedés (H₂+CH₄ ≥15 ppm)
IDŐPONTFOGLALÁS



