DR. KOVÁCS TIBOR
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos
Szakterületek: általános csecsemő- és gyermekgyógyászat
Nyelvismeret: magyar
Hitvallás
Egyetemi tanulmányaim során egyértelművé vált számomra, hogy orvosként nem műtéti szakmával szeretnék foglalkozni. Medikus éveim végén pályaválasztásomat erősen meghatározta
az a megtapasztalt élmény, hogy kezdő orvosként kórházba kerülve szinte kizárólag a legidősebb korosztály kezelésével foglalkozhatnék, ahol a klasszikus gyógyítási élmény sikerei sajnos
behatároltabbak. Ezért fordultam a gyermekgyógyászat felé, ráadásul sohasem jelentett gondot számomra a gyermekekkel való kapcsolatteremtés. Ezt a döntést azóta sem bántam meg, mert naponta megélem, hogy a fiatalos lelkület és vidám alaptermészet megőrzésében nagy segítségemre van, hogy munkám során ezzel a korosztállyal foglalkozhatok. Nagyon fontosnak tartom, hogy a betegellátás során kellő részletességgel elmagyarázzam a szülőknek, hogy miben áll gyermekük betegségének jellege, milyen kezelésre és mennyi ideig van szükség, és mire számíthatnak annak lefolyása során. Igyekszem erősíteni bennük azt a tudatot, hogy gyermekeik reakcióit rajtuk kívül senki nem ismeri jobban, és nyugodtan támaszkodjanak erre az alapra, amikor meg kell ítélniük legféltettebb kincsük betegsége alatt a probléma súlyosságát.
Szakmai önéletrajz
Iskolai végzettség:
1992 | Általános orvos, Semmelweis Egyetem ÁOK |
1997 | Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga, Semmelweis Egyetem |
Jelenlegi munkahelyek:
2022.09.01 | Budapest, III. kerület 20. sz. Házi gyermekorvosi körzet, házi gyermekorvos |
2024.03.01 | KidsVital Gyermekorvosi Központ, orvos igazgató |
Szakmai tapasztalat, munkahelyek:
1991-1992 | Országos Mentőszolgálat bicskei telephelye, medikus mentőtiszt |
1992-1997 | Törökbálint Tüdőgyógyintézet Gyermekpulmonológiai- és Bronchológiai Osztály, Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika, szakorvos-jelölt |
1997-2001 | Sülysáp Gyermekorvosi Rendelő, házi gyermekorvos |
2001-2018 | Dunabogdány Gyermekorvosi Rendelő, házi gyermekorvos |
2010–2020 | Svábhegy Plusz Kft. 1037 Budapest, III. kerület Bokor utca 17-21., orvos szakmai vezető |
2014–2020 | Svábhegyi Gyermekgyógyintézet, 1037 Budapest, III. kerület Bokor utca 17-21. orvos igazgató |
2020–2023 | Doktor 24 Medicina Kft., gyermekgyógyászati részlegvezető |