fbpx
Fülfájás gyermekkorban
Fülfájás gyermekkorban, a fül piszkálása

A fülfájás gyermekkorban a fájdalmak közül is az egyik legkellemetlenebb típus, gyakran megkeseríti a gyermekek és az értük aggódók mindennapjait. Nagyobb gyermekek beszámolnak róla, míg kisebbek esetén a heves sírás, nyugtalanság egyik kiváltója lehet. A picik is kapkodhatnak a fülükhöz a fájdalmas epizódok során, de fontos megjegyezni, hogy önmagában a fülek piszkálása kiegyensúlyozott, mosolygós csecsemő, kisded esetén nem jelez feltétlenül fülészeti betegséget, illetve sürgető orvosi vizsgálati igényt.

Gyakran fedezik fel a csecsemők úgy a testrészeiket, hogy azok gyakori piszkálása révén szereznek élményforrást maguknak. Az adott testrész érintése a kezüknek tapintási élményként szolgál, a megérintett testtájon keletkező bőringer pedig bőrérzékelésüket fejleszti. Kisdedek a fülkagyló intenzív manipulálásával, dörzsölgetésével a külvilágból érkező hangok megváltozását érzékelhetik, és próbálgathatják a hallójárat elzárása és megnyitása kapcsán keletkező változatos hangélményt. Atópiás alkatú babák (szöszke, fehérbőrű, kék szemű) bőre szárazabb, viszkető lehet, esetükben gyakrabban gyulladt a fülcimpa mögötti bőrterület is. A fül piszkálása esetén ezt az eshetőséget vizsgálni kell. Az sem ritka, hogy a szárazabb hallójárat okozta viszketés miatt dörzsölgetik a picik a fülüket. Amennyiben a gyermekorvos úgy látja, hogy szárazabb a baba hallójárata, akkor a hallójáratba cseppentett babaolaj csökkentheti a viszketést. Az atópiás baba bőrének hidratálása, zsírozása szintén viszketéscsökkentő hatású. A többi esetben nincs teendő, hiszen a gyermek érzékvilágának fejlődését látjuk.

Kisgyermekkorban a halláscsökkenés megélése is kiválthatja a fül piszkálását, esetleg arról be is számolhat a gyermek. Ilyen esetekben természetesen fülészeti- és hallásvizsgálat szükséges.

Még egy fülviszketési okról és a következményes fülpiszkálásról, füldörzsölésről kell szót ejteni, mely inkább óvódás és iskoláskortól fordul elő, ez pedig a szénanátha. Ebben az esetben egyéb tünetek (szemviszketés, orrviszketés, orrdugulás, gyakori tüsszentés, vizes orrfolyás, garatviszketés, allergiás kötőhártya-gyulladás) mellett a garatban megjelenő viszketés a fül felé sugározhat, és olyan érzetet kelt, mintha mélyen belül viszketne a hallójárat. Amennyiben igazolódik az allergia, akkor annak kezelése mérsékelni fogja ezeket a panaszokat.

A fülfájás nem csak a fül megbetegedése során jelentkezhet, a garat, a fogak, a fültőmirigy gyulladásos fájdalma gyakran sugárzik a fül felé, de a környéki nyirokcsomók fájdalmas duzzanata, vagy a rágóízület fájdalma, a nem megfelelően működő fülkürt is okozhat fülfájást.Ezekben az esetekben a vizsgáló orvos nem lát lényeges, gyulladásra utaló eltérést a fül vizsgálata során, a panaszokat pedig a kiváltó ok kezelése oldja meg.

Fülészeti panaszok esetén elengedhetetlen, hogy az orvos megtekintse a hallójáratokat és a dobhártyákat. Ennek segítségével tudja eldönteni, hogy van-e gyulladás a hallójáratban vagy a középfülben.

Hallójárat-gyulladás

Átmeneti hallójárati viszketést követően vagy ilyen előzmény nélkül fülfájás jelentkezik, mely a fülkagyló húzásakor, illetve a fülkagyló előtti terület nyomására fokozódik.Fültükri képen a hallójárat egy részének körkörös gyulladását látja a vizsgáló orvos. Nagyfokú ödéma esetén olyannyira beszűkülhet maga a hallójárat, hogy akár vezetéses halláscsökkenést is okozhat. Idősebb gyermekeknél úszás, strandolás után jelentkezhet, nyári időszakban különösen.

Leggyakrabban baktériumok okozta fertőzés áll a háttérben, de időnként gombás, vagy vírusos eredetű is lehet. A hallójárat sérülése – a helytelen fültisztítási szokásokból adódóan, vagy annak piszkálása miatt -, valamint a víz feláztató hatásának következtében szokott leggyakrabban fellépni.

A fül fájdalma a leghevesebb fájdalmak egyike, ezért mindenképpen csillapítani kell! A fájdalom csillapítására a gyermek részére az otthon tartott bármelyik láz- és fájdalomcsillapító használható, akár kúp, szirup vagy tabletta formájában, természetesen a gyermek életkorának, gyógyszerszedési hajlandóságának megfelelően. Annak eldöntése, hogy a fülfájás hátterében mi áll, a gyermekorvos feladata. Ha a fájdalom jól csillapodik a fájdalomcsillapító hatására, akkor nem kell feltétlenül azonnal orvoshoz rohanni. Amennyiben a gyermeknek a fülfájást megelőzően nem voltak náthás panaszai, akkor kisebb a valószínűsége, hogy középfül-gyulladás legyen a panaszok hátterében, de egyértelmű választ a fül vizsgálata fog adni. Nagyon fontos, hogy az orvosi vizsgálatot megelőzően semmit se cseppentsen a szülő a gyermek hallójáratába, mert az gátolhatja a hallójárat gyulladásának a megítélését!

Kezelés: Antibiotikum tartalmú fülcsepp használata pár nap alatt megoldja a problémát.

Megelőzés: A hallójáratot „vakon” tisztítani tilos, mert csak a hallójárat sérülését illetve a fülzsír összetömítését lehet vele elérni. Kerülni kell, hogy a gyermek a hallójáratát piszkálja. Amennyiben gyakori hallójárat viszketésről panaszkodik és az orvos nem talál gyulladást a panaszok hátterében, akkor babaolaj becseppentése csökkentheti a hallójárat szárazságából eredő viszkető érzést. Fontos, hogy ügyeljünk arra, hogy hajmosáskor ne kerüljön víz a hallójáratba, mert az feláztathatja annak falát, és hajlamosító tényezőként szerepelhet a gyulladás kialakulása szempontjából! Ha víz kerül a hallójáratba, akkor puha törölköző sarkával meg kell próbálni kiitatni azt, illetve a hajszárítás során kiszárítani. Uszodába járó gyermekek esetén megelőzési célzattal hígított alkohol, paraffin olaj becseppentése kivédheti a gyulladás kialakulását. A gyermek fülméretének megfelelő nagyságú füldugó viselése az uszodában szintén javasolt.